BLW - hozzátáplálási kísérleteink 1.

Hargita élete első hat hónapjában - illetve 2 hetes kora óta - kizárólag anyatejet kapott. (Sajnos a kórházból úgy jöttünk haza, hogy jól betápszerezték, be volt sárgulva és szopizni sem tudott, de 2 hét véresen kemény munkával megtanultuk, hogyan is juthat legegyszerűbben az anyatejhez. Addig fejve kapta tápszeres kiegészítéssel és minimális szopival. 15 napos volt, amikor elhagyhattuk a cumisüveget. Azóta nem is használtuk!)
Mivel végig igény szerint szoptattam - bár élete első négy hónapjában ő igényelte a rendszert és szinte percre pontos négy órás periódusokat alakított ki magának, azt követően azonban a foga és az érdeklődésének felélénkülése változtatott a helyzeten - úgy gondoltam, az igény szerinti hozzátáplálást (BLW, azaz baby led weaning) fogom választani, hiszen feleslegesnek érzem a pépekkel való pepecselést, amit az én csecsemőkoromban találtak ki a 2 hónapos babáknak. Hargita már majdnem teljesen egyedül ül, kis segítséggel hosszú ideig képes egyenes háttal ülve maradni, tud ülve játszani.

A BLW lényege, hogy hagyjuk, a baba a saját ütemében fedezze fel a szilárd ételek világát, azaz biztosítunk minden feltételt ahhoz, hogy a közös családi étkezéseken részt vehessen, megismerkedjen az ételek színével, illatával, anyagával és ha akar, akár az  első pillanattól fogva az ízükkel is. Nem tömködjük erőszakosan a szájába az ételt, nem aggódunk, mennyit is evett, hogy nem szeret bizonyos ételeket, hanem kivárjuk, hogy maga kezdeményezze az étkezést, a szoptatás folyamatos fenntartása mellett annyi szilárd ételt egyen, amennyire fel van készülve a szervezete. Mivel nem szeretném elválasztani, így mindig a szoptatást követően fogom kínálni őt.


Körülbelül két hónapos kora óta rendszeresen szagoltatok vele dolgokat. Zöldséget-gyümölcsöt, főve, nyersen, pucolás közben, készételként. Vannak illatok, amiket láthatóan szeret és olyanok is, amikre fintorog.

Először a kellemest a hasznossal elv alapján egy megmosott, lehántolt almát adtunk neki. Szépen a két keze közé fogta és kellemes morgással nyugtázta, hogy jól dörzsöli a viszkető ínyt. Ez egészen pontosan öt napja történt. Valójában azóta sem tudtunk tovább lépni, így marad az alma a kezek között.

 

 Próbáltam hosszú szeletekre vágott répát adni neki, de szegénykém teljesen megzavarodott, egyik kezéből a másikba teszegette - aztán rájöttem, hogy ragadt és az nem tetszett neki. 

Tegnap brokkolit ebédeltünk, abból is kapott, le is ment egy kis darab a nagy pacsálós játék végén, majd pár másodperc múlva öklendezve visszajött. (Valamennyi azért lement, mert másnap reggel a kakiban félreérthetetlen kinézetű darabkák figyeltek.)

Ma pedig almát evett ismét, s ahogy az ínyével dörzsölgette, levált egy kis darab, ami végül kecsesen kicsusszant, kilökődött a szája szegletében. 

Egyelőre úgy döntött a családi tanács, hogy maradunk az almánál, mást nem adunk, nehogy elvegyük a kedvét az evéstől. Úgyis szörnyen fogzik, hátha a kemény gyümölcs felszíne jót tesz neki. Ráadásul ahogy dörzsöli, a levét biztosan lenyeli, talán az segít hozzászokni az új ízhez! Tejecske pedig hála a jó Istennek, bőven van még.